„Nincs két egyforma nap…”- Interjú Kiss Regő, értékesítő gyakornokkal

Kiss Regő a cégünknél a Practing program keretében vesz részt gyakornokként értékesítési területen. Ugyan még csak egy hete van nálunk, de már elég határozott elképzelései vannak a jövőről, a munkáról és mindezt a Jankovits kötelékében képzeli el. Kicsit beszélgettünk vele, hogy érzi magát, mik a tervei.

 

  • Hogy kerültél hozzánk? Milyen képzeletbeli elvárásokkal a fejedben érkeztél hozzánk és abból mi valósult meg? 
    • Egyetemi tanulmányaim mellett kerestem gyakornoki helyet, a céget ismerősöm ajánlására kerestem meg. Az elvárásaim elég konkrétak voltak, eddigi munkáimnál műszakibb és szakmaibb területet kerestem, ennek megfelelő kihívásokkal, és ilyen irányú fejlődési lehetőséggel. Ebből amit már néhány nap leforgása alatt is látok, hogy megfelelő helyre kerültem, mentorom pedig minden elvárásom felett teljesít, legyen szó a nekem szánt feladatok összeállításáról, vagy az ezekben szükséges segítségről, mindig számíthatok rá.

 

  • Mit tanulsz, hol és mikor fogsz végezni? 
    • Gépészmérnöknek tanulok, gépjárműtechnológia specializáción a Széchenyi István Egyetemen, terveim szerint utolsó évemet töltöm itt.

 

  • A hidraulika egy nagyon speciális ágazat, amit igazán, mélységében nem tanítanak az egyetemen. Mennyire célod, hogy itt nálunk megszerezd ezt a speciális tudást? 
    • Az egyetemen mindent megtanultunk a hidraulikáról, F=p*A. A maradékot pedig össze lehet foglalni néhányszáz oldalban, ezek tanulmányozásának már nekifogtam, ahogy a cég hidraulika tanfolyamát is érdeklődve várom. Jellemző rám, hogy műszaki területeken minden IS érdekel, ez alól a hidraulika sem kivétel, igyekszem elsajátítani, amit csak tudok, és ha valahol, akkor itt úgy érzem, adott rá a lehetőség.
  • A szakdolgozatodat is itteni témából írod? Kollégáink segítenek esetleg témaválasztásban, vagy a konkrét kidolgozásban? 
    • A szakdolgozat írása számomra a következő félévemben lesz esedékes, így még semmi sem végleges, de már az interjún is említették, hogy van rá a cégnél lehetőség, amivel jó eséllyel élni is fogok a jövőben.

 

 

  • Hogy telik egy napod? Mik a feladataid? Hogy érzed magad nálunk? 
    • Első hetemet töltöm, két egyforma napom eddig nem volt még, elég változatos, mit csinálok. Reggel egyeztetek mentorommal, ezt követően pedig a betanítási folyamatban veszek részt, adminisztrálok, de voltam bent meetingen is, ami után kaptam saját feladatot, ennek kifejezetten örülök így egyből az első héten. Tetszik a légkör, a változatosság, jól érzem itt magamat.

 

  • Hogy képzeled el a jövőt? Az értékesítés csak egy lehetőség volt, és nincs még kőbe vésve, hogy ezen a területen szeretnél dolgozni, vagy konkrétan ez érdekel? 
    • Értékesítési területen dolgoztam korábban két évet, így volt egy határozott elképzelésem, mire számíthatok. Azért jöttem ide, mert érdekel, és szeretném folytatni, mellette viszont elmélyülnék a műszaki dolgokban, és mindenképp kipróbálnám magamat más területeken is, legfőképp tervezésben, amire itt előbb-utóbb meg is lesz a lehetőségem reményeim szerint. Én jelenleg ilyen irányban tervezek, és közben kíváncsian várom, milyen lehetőségeim lesznek, hogy alakul majd pontosan az utam.

 

Sok szerencsét kívánunk Regőnek a Jankovits Engineeringnél és kívánjuk, hogy találja meg a számítását, hogy akár később, mint kollégát üdvözölhessük!