VEZETŐINK ÉLEN AZ OKTATÁSBAN IS

Az egész életen át tartó tanulás jelentősége mellett ma már nem szükséges hosszan érvelni. Alaptételként fogadhatjuk el, hogy az élethosszon át ívelő készségfejlesztés megoldást jelenthet a jelenlegi legfontosabb problémákra és kihívásokra, legyen szó akár egyéni, társadalmi, vagy gazdasági vonatkozásokról. A gyors technológiai fejlődés számos lehetőséget is hozott magával, azonban a későn ébredők mellett ezek a lehetőségek ugyanilyen tempóban el is mennek. Így az üzenet egyértelmű: ha lépést akarsz tartani, figyelj és tanulj!

Bővebben

“Megfogyva bár…” egy jól sikerült vasárnap délelőtt krónikája

Őszintén szólva, még péntek reggel is úgy nézett ki, hogy nem lesz ebből semmi. Úgy kezdődött, hogy a Jankovits Engineering Kft. lassan két éve nevezett be meghívottként az V. Automotive Foci Kupára, mely az autóipari cégek országos rendezvénye. A koronavírus aztán tavaly meghiúsított minden ilyen jellegű programot, ezért csak most, 2021. szeptemberében nyílt lehetőség a torna megrendezésére.

Bővebben

BEPILLANTÁS AZ ÉRTÉKESÍTÉSI CSAPAT MINDENNAPJAIBA

Sokan tartanak tőle, sokan gyors sikert látnak benne, annyi azonban biztos, hogy az értékesítői és üzletkötői terület rengeteg lehetőséget rejt magában. Egy rendkívül sokrétű hozzáértést és odafigyelést igénylő, dinamikus szakmáról van szó, ahol fontos észrevenni a kínálkozó lehetőségeket. Ha szívesen foglalkozunk emberekkel, és készek vagyunk a folyamatos fejlődésre, akkor lehet, hogy az értékesítő karrier lesz az utunk a sikerhez!

 

Bővebben