SZAKMAI NAP 2023

Idén már második alkalommal került megrendezésre cégünknél szakmai nap. A mostani rendezvényünket a Német-Magyar Tudásközponttal közösen szervezve tartottuk meg és ismételten egy tartalmas és színvonalas napot tudhatunk magunk mögött. Az őszi szakmai napunk fő témája a hatékonyságnövelés volt a gyártástechnológia …

Bővebben

„Az év célgépe 2023” díjat nyertünk!

Az idei évben már harmadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Ipari Célgép Nagydíj célgépépítő verseny. A rendezvény díjátadóját mely a „Gépész Szalon” nevet viseli a budapesti Millennium Házában tartották június 28-án. Az ország legnagyobb szakmai versenyére idén 114 pályamű érkezett. Automata karosszéria ellenőrző …

Bővebben

Véget ért az 2023-as Hallgatói Innovációs Projekt

Idén már sokadik alkalommal került megrendezésére a győri Széchenyi István Egyetemen szervezésében a Hallgatói Innovációs Projekt. A HIP keretein belül a különböző szakos egyetemistákból álló csapatok dolgoznak együtt. A hallgatók a  partnervállalatok által kitűzött fejlesztési feladatokon mentoroktatók segítségével dolgoznak, melyből …

Bővebben

SVÉD KEMÉNYKRÓMOZOTT ÉS INDUKCIÓSAN EDZETT RUDAK RAKTÁRRÓL

A vevői igényeknek megfelelően megnöveltük raktári kapacitásunkat és raktárkészletünket az általunk forgalmazott svéd OVAKO cég keménykrómozott és indukciósan edzett rúdjaiból. A leggyakrabban keresett méreteket azonnal, raktárról tudjuk szállítani partnereinknek, de kereshetnek bennünket egyedi igényeikkel is.

Bővebben