Folytatjuk interjú-sorozatunkat, amelyből megismerhetik munkatársainkat. Ma Jankovits Katalin, Hr-asszisztenssel beszélgetünk. Mint a neve is elárulja, a cégalapító család tagja, de hogy ez mennyire előny, vagy esetleg hátrány számára, az kiderül cikkünkből!
Mióta dolgozol a cégnél és milyen munkakörben?
2024. januárjában kezdtem el itt dolgozni (még egyetem mellett), mint HR asszisztens.
Ha jól tudom, akkor tanár szakon végeztél. Ha akarom, akkor messze, ha akarom, akkor közel van egymáshoz a két terület, a HR és a pedagógia. Neked segítség vagy nem jelent előnyt, hogy elvégezted a tanár szakot az egyetemen? Hr-t is tanulsz, vagy inkább a gyakorlatban képzed magad?
A HR és a pedagógia sok esetben fűződik egymáshoz. Bár pedagógusként az ember gyerekekkel foglalkozik, ha nincs intuíciód, nincsenek meg azok a készségek, amik által kapcsolódni tudsz egy gyerekhez, nem látod vagy nem akarod látni, hogy hogyan is működik egy gyerek nem tudsz sikeres lenni a szakmában. Hiszen ott nem a tananyag a lényeg, amit át kell adnod, hanem az a fiatal, akinek átadod a tudást, akinek a személyisége ezáltal is formálódik.
A reál szférában a HR felnőttekkel foglalkozik, így természetesen már kialakult személyiséggel, saját felelősséggel rendelkező, önálló felnőtt emberekkel dolgozol. Intuíció hiánya nélkül itt sem lehet közösen építkezni és eredményt elérni a kollégákkal. A HR nem azért van, hogy anyut, aput esetleg a pszichológust pótolja a munkahelyen vagy, hogy a munkavállalónak adjon mindig igazat és minden kérésüket teljesítse. A HR azért van, hogy egyfajta hidat képezzen a munkáltató és munkavállaló között. Elsődlegesen a szervezet érdekeit képviseli, mint humán erőforrás, ezeket az érdekeket juttatja el a munkavállalók számára. Ezekhez különböző eszközök szükségesek, amik jók, ha vannak a „tarisznyádba” (ahogy egy volt egyetemi tanárom mondta). Ezen eszközök közül pedig sokat az édesanyámtól, sokat pedig az egyetemen tanultam.
Amúgy azóta elvégeztem egy HR képzést, ami rendszerezte az addig összeszedett tudásomat, célirányosabban végzem azóta a munkámat, könnyebben értem a folyamatokat, hogy mit, miért csinálók. Emellett hivatalosan is HR Generalista lettem, ami nem mutat rosszul a karriergörbémen 😃.
Hogy jött, hogy a családi vállalkozásban kezdtél dolgozni? Mindig is efelé tendáltál vagy kacérkodtál a tanítás gondolatával is?
A tanítás gondolatával gyerekkorom óta kacérkodom. Mindig is az volt az „álom munkám”, hogy történelem tanár leszek, hogy megszerettetem és megértetem a diákokkal azt, hogy mennyire fontos a múlt ismerete. „Ha nem ismered a múltat, nem fogod érteni a jövőt!” – Ez volt a jelmondatom. A reális, földhöz ragadt kérdések (pld.: hol akarok tanítani) az egyetem évei alatt jöttek fel bennem. Az oktatási szféra egy hatalmas szervezet. Vannak szabályok (írottak és íratlanok), amiknek mindenképpen meg kell felelni. Ez rendjén is van hiszen, ha nincsenek előírások, széteshet a rendszer, ami a társadalom egyik alapköve. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz, viszont én eme struktúra törvényszerűségeivel nehezen tudtam/tudok azonosulni.
Aztán anyukámnak (aki itt a cégnél a HR vezető) egyre több feladata lett, egyre nehezebb volt neki. Én ekkor voltam 4. éves hallgató az egyetemen. Apukám, aki nem igazán akarta, hogy állami szférába dolgozzak (a tehetségemet itt akarta kamatoztatni náluk 😂) felajánlotta, hogy dolgozzak a családi cégnél, mint HR asszisztens. Nekem azért kellett egy kis gondolkodási idő, hiszen sohasem éreztem erre a fajta munkára késztetést, illetve nappalis hallgatóként is vettem részt a felsőoktatásban. Végül 2024 januárjában elkezdtem a munkát, bár akkor még egy jó ideig csak megfigyelő voltam!
Milyen együtt dolgozni az anyukáddal? Ahogy én látom, abszolút külön tudjátok választani a munkát és a családot, ha valaki nem tudja, hogy a HR-vezető az anyukád, akkor nem jönne rá magától! 😊 Ezt tanulni kellett, vagy jött magától a mindennapi életben?
Abszolút tanulni kellett a közös munkát! Az elején nehéz volt szétválasztani azt, hogy anyukám a főnököm is egyben, sok súrlódás volt köztünk. Meg kellett tanulnom, hogy a visszajelzést nem úgy nézem, mint „egy tanácsot, amit anya felajánl”. Ugyan eldönthetem, hogy ezeket elfogadom e vagy sem, de az elvárások ettől függetlenül léteznek, ahogy a következmények is. Amúgy nem szólítom őket a keresztnevükön, illetve a munkában is érzem azt a szeretetet, támogatást, amit otthon is kapok tőlük. Itt inkább nekem kellett „felnőnőm” a feladathoz. Az emberek azt hiszik, hogy ez milyen könnyű…hogy a szüleim a főnökeim. Ez bizonyos értelemben igaz, de valahol nagyon kell vigyázni, hogy az esetleges munkahelyi súrlódások ne menjenek rá a személyes kapcsolatunkra.
Van a családban más is, aki a cégnél dolgozik vagy szeretne dolgozni?
Igen van, a nagyobbik öcsém, Máté, aki az egyetemen pénzügy és számvitel szakon tanul, a gazdasági elemzésekben, emellett a kontrolling területen segít.
Ha belépsz a Jankovits Engineering kapuján, akkor mi a legfontosabb neked? Mit szeretnél megvalósítani nálunk a munka területén, mik a céljaid?
Az elsődleges célom az volt, hogy segítsek anyáéknak, megkönnyítsem a munkájukat. Bevallom, volt egy olyan személyes célom is, hogy a kollégák ne úgy tekintsenek rám, mint „apuci kicsi lányára”, aki protekcióval bekerült, de amúgy semmit nem tud.…ezt nagyon nem akartam. Pontosan tudtam, hogy ez az én hozzáállásomtól függ, ezért nekem kell, tegyek. Így elkezdtem arra törekedni, kialakult bennem az a cél, (ami azóta is megvan) hogy az itt dolgozó emberek itt akarjanak dolgozni, szeressenek itt lenni. Ez a cég egy olyan család centrikus, egészséges és vidám atmoszférájú hely legyen, ahová öröm bejárni. Ennek a munkafolyamatnak a részese akartam/akarok lenni!
A magánéletben mit tudhatunk meg rólad? Mivel töltöd a szabadidődet, mik a hobbijaid?
Szeretek rajzolni, festeni, főzni, zenét hallgatni és olvasni! Oda vagyok a regényekért, az egyik kedvencem Gárdonyi Gézától az Ida regénye, illetve L. M. Montgomery kanadai írónőtől, a Kék kastély. Emellett szeretek beszélgetni! Ez ugyan nem hobbi, de nekem nagyon fontos a személyes kapcsolatok folyamatos fenntartása (főleg a családommal, de a barátaimmal is) így, ha például csak ülünk a nappaliban és jó hangulatban és jó hangosan beszélgetünk (mindenről is) én már remekül érzem magam! 😊
