Mit keresett Munkácsi Mihály a Jankovits Engineeringnél?

Munkácsi Mihály de nem y-nal, hanem i-vel és nem ecsettel, hanem tolómérővel!

Május elején hívott fel bennünket az Óbudai Egyetemről egy hallgató, hogy szeretné nálunk tölteni a 6 hetes szakmai gyakorlatát. Már a telefonbeszélgetés sem volt szokványos, ismeretlenül is átjött rajta, hogy egy nagyon pozitív életszemlélettel és kreativitással megáldott fiatalemberrel van dolgunk. A szokásos felvételi elbeszélgetés aztán bizonyította, hogy érdemes lesz jobban megismernünk Munkácsi Mihályt.
Fogadják szeretettel a nálunk töltött 6 hetének beszámolóját. Misiről menet közben az is kiderült, hogy már kisgyermek korában távirányítós autókat programozott, de egyetemistaként volt az Opel Dakar Team tagja, ahol autórestaurátori feladatokat végzett ill. a milánói világkiállításon automata öntözőrendszert és robotfűnyírót programozott.

 

“Mióta az eszemet tudom gépészmérnöki pályára készülök nagyapáim nyomdokán.

Egy kis szigetközi faluban élek Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosoni Duna partján. Nagy szerelmese vagyok a vízi sportoknak: kajak, kenu, vitorlázás – ez utóbbit tizenévesen egy velencei tavi hajós klub versenyzőjeként is műveltem, egyszemélyes hajóosztályban.

Ősszel és telente a barátaimmal beltéri csapatsportokat játszunk, tagja vagyok egy airsoft csapatnak, és számítógépes stratégiai játékokat is gyakran játszunk.

A gépészmérnöki alapképzés követelményei közé tartozik a hat hetes szakmai gyakorlat, szerettem volna a közelben egy stabil nagy gépészeti múlttal rendelkező magyar cégnél elhelyezkedni. Az interneten kerestem lehetséges gyakorlati helyeket a megyében, végigolvasva a találatokat a „gépgyártás” és „Győr” keresőszavakra, a második helyen állt a Jankovits Engineering Kft.

A Jankovits Engineering Kft-nél a gyakorlat alatt végig azt éreztem, hogy célba értem, a helyemen vagyok és hogy beértek és megtérülnek a gimnáziumi és egyetemi tanulmányok. A cég munkatársai óriási tapasztalattal rendelkező, szakmailag profi, kiváló és összetartó csapatot alkotnak, akikkel élvezet a közös munka. Az egész gyár jól felszerelt, letisztult és rendezett a környezet, számtalan szemet gyönyörködtető munkagép, mérőkészülék és alkatrész tárháza ez a hely.

Feladataim túlnyomó része a régi hidraulikus munkahengerek felmérése, alkatrészek méretezése és újra tervezése volt, tömítéseket választottam hozzájuk, terveztem kivágó lukasztó matricát és egyszerűbb alkatrészeket is. Feladataim során mindenki készségesen segített és hasznos tanácsaik nagyban elősegítették azok sikerét. Az új egyedi alkatrészek tervezésétől kezdve, a régi munkahengerek szerviz technikáján keresztül, nem utolsó sorban a nyomáspróbapados vizsgálatig rálátást és hozzáférést biztosítottak mindenhez a gyárban.

 A jó hangulatú munkahelyi légkör, a rugalmas időbeosztás és a jó fej kollégáknak hála, nem éreztem megterhelőnek a rám bízott feladatokat, úgy, hogy közben kihozták belőlem a maximumot. Az itt eltöltött idő minden perce aranyat ért, mind szakmai tapasztalat és tudás, mind emberi szemszögből.

Köszönöm!”

Mi is köszönjük Misi, reméljük lesznek még közös dolgaink!